9 út az antiszemitizmus leküzdéséhez
Arielle Randle
Yehuda Bauer, izraeli történész és a holokauszt kutatója az elmúlt években azt javasolta, hogy a zsidó nép egészítse ki a Tízparancsolatot még három ponttal: ne légy áldozat, ne légy elkövető, és mindenekelőtt: ne maradj közönyös kívülálló!¹ Természetesen semmi sem érhet fel azokkal a szavakkal, amelyeket Isten adott Mózesnek, de érdemes megfontolni Bauer gondolatát. Íme kilenc mód a világszerte növekvő antiszemitizmussal szembeni küzdelemre.
1. Légy tájékozott az aktuális eseményekről
Találj módot arra, hogy nyomon kövesd a globális zsidó közösséget: iratkozz fel e-mail hírlevelekre, kövesd a helyi zsinagógákat a Facebookon és egyéb közösségi médiafelületeken, és iratkozz fel olyan zsidó hírportálok híradásaira, mint az Izraelinfo vagy Neokohn. A Talmud szavaival élve: „Kol Jiszráél arevim zeh bazeh”, vagyis „Egész Izrael felelős egymásért”. Határozd el, hogy a tájékozódással fogod bizonyítani elkötelezettségedet e felelősség iránt! Ha nem tartod szemmel az aktuális eseményeket, könnyen lehet, hogy elszalasztod a zsidó közösség melletti kiállás lehetőségét.
2. Vond be a nem zsidókat is a beszélgetésbe
Ha tájékozott vagy a világszerte növekvő antiszemitizmus híreiről, akkor mindig kész leszel arra, hogy megvitasd az aktuális eseményeket nem zsidó barátaiddal és kollégáiddal. Valószínűleg te vagy a legjobb (és talán az egyetlen) forrásuk, arról, hogy milyen a mai zsidó nép helyzete belső nézőpontból.
Gyakran a közös nevező egyszerű hiánya okozza az ellenséges hozzáállást.
2019 áprilisában egy amerikai tévéműsorban interjút adott egy Marnie Fienberg nevű hölgy, aki elindította a „2 for Seder” (Plusz 2 fő széderre) nevű programot. Az akció lényege, hogy ösztönözze a zsidó embereket arra, hogy az antiszemitizmus elleni küzdelem részeként minden pészachi széderre hívják meg két nem zsidó ismerősüket. Fienberg azt reméli, hogy így a zsidó közösség szövetségeseket szerezhet a kívülállók bevonása és a velük való kapcsolatépítés által.²
A Pészach remek kiindulópont, de a Hanuka nyolc estéje, a sabbat-vacsorák és az év során számtalan egyéb lehetőség is szolgálhat arra, hogy nem zsidó embereket bevonhassunk a zsidó közösség életébe. Gyakran a közös nevező egyszerű hiánya okozza az ellenséges hozzáállást.
3. Vegyél részt szolidaritási akciókban
2019 júniusában megjelent egy tanulmány, amely szerint 2018-ban több mint 70 százalékkal nőtt az antiszemita erőszakos cselekmények száma Németországban.³ Felix Klein, Németország első antiszemitizmus-ügyi biztosa a német médiának tett nyilatkozatában kijelentette: „Nem tudom biztosítani, hogy a zsidó emberek akkor és ott viseljék a kipát, amikor és ahol csak akarják Németországban, és ezt sajnálattal mondom”⁴.
Mi a helyes válasz erre? Felhívás minden németnek, hogy szolidaritásból viseljenek kipát. Az egyik német bulvárlap olyannyira komolyan vette a szolidaritást, hogy egy letölthető, nyomtatható kipa linkjét tette közzé, amelyet az olvasók kivághatnak és viselhetnek.⁵
Rengeteg lehetőség van arra, hogy részt vegyünk az ehhez hasonló, alulról jövő tiltakozásokban. Például a 2018-as pittsburghi zsinagógai lövöldözés után Amerikában neves újságok bátorították az olvasókat arra, hogy vegyenek részt az AJC #ShowUpForShabbat (vegyél részt egy sábáti istentiszteleten) kampányában.
Magyarországon, főleg az október 7-i tragédia után, számos megemlékezés, szolidaritási rendezvény, oktató célzatú rendezvény zajlik. Kövesd a közösségi médiában a Mazsihiszt, és egyéb zsidó szervezeteket, hogy tájékozódj ezekről az eseményekről. Ha pedig részt veszel ezeken az eseményeken, jó ötlet lehet a saját közösségi médiás oldaladon posztolni róla, vagy megosztani az eseményt.
Ezek nagyszerű lehetőségek arra, hogy szolidaritást vállaljunk az antiszemitizmus érintettjeivel. Vegyél részt ezeken, mind a közösségi médiában, mind személyesen!
4. Szólalj fel az antiszemitizmus mindennapos megnyilvánulásai ellen!
A mindennapi életünkben tapasztalható antiszemitizmus apró mozzanatai mindennapossá válhatnak, ha nem szólalunk fel ellenük. Lehet, hogy te vagy az egyetlen szemtanúja egy antiszemita cselekedetnek – vedd komolyan ezt a felelősséget!
2018 decemberében az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA) közzétett egy felmérést, amely a zsidók elleni diszkriminációt és gyűlölet-bűncselekményeket vizsgálta az EU-ban. Megállapították, hogy az antiszemita zaklatás ma már annyira gyakori Európában, hogy még a zsidó emberek számára is „jelentéktelennek” tűnik.⁶
Ahelyett, hogy szemet hunyunk ezek fölött – fel kell szólalnunk. Fontos, hogy szembeszálljunk az antiszemita megjegyzésekkel, viccekkel vagy tettekkel. Lehet, hogy az elkövető egyszerűen tudatlanságból cselekszik, de ha nem mondunk semmit – vagy együtt nevetünk vele –, az azt jelenti, hogy egyetértünk vele. Ha nem érzed magad kényelmesen nyílt konfrontációban, tegyél fel egy kérdést, például: „Nem értettem a megjegyzésedet. Elmagyaráznád?”
Az online szférában se maradjunk csendben, ha antiszemita megnyilvánulást tapasztalunk. Szabadon hozzászólhatunk kommentek formájában bármihez: értelmes, higgadt és tényekkel alátámasztott információval kísérve. Szélsőséges esetben jelezheted a közösségi oldal ügyfélszolgálatán, ha felülvizsgálandó tartalmat fedeztél fel.
A közösségi média korában a véleménynyilvánítás néha egyszerűen annyi, hogy leütsz néhány billentyűt a számítógépeden
5. Jelentsd be!
Egy 2018-as FRA tanulmány megállapította, hogy az antiszemita bűncselekményeket ritkán jelentik be – ami miatt a valódi statisztikák ismeretlenek maradnak. Ha ilyesminek vagy szemtanúja, az első és legfontosabb lépés, miután megbizonyosodtál a magad és mások biztonságáról, hogy bejelented az esetet az illetékes bűnüldöző hatóságoknál. Ezt követően érdemes értesíteni a Tett és Védelem Alapítványt, akiknél a Magyarországon történt antiszemita cselekményeket lehet bejelenteni telefonos forródróton vagy online formában. Az ezekhez vezető linkeket lásd lentebb a források között.⁷
Mi lehet antiszemita cselekmény? Többek között, ha valakit zsidósága miatt hátrány ér, az antiszemita beszéd, káromlás, fizikai vagy online bántalmazás, a horogkereszt, SS-ruha, nyilaskereszt vagy más fasiszta/náci jelkép használata, holokauszttagadó vagy azt relativizáló közbeszéd.
6. Vizsgáld meg a saját előítéleteidet!
Az őszinte kiállás a felebarátunk iránti szeretetből fakad. Az antiszemitizmus elleni küzdelem részeként fontos, hogy befelé is tekintsünk, és megvizsgáljuk, van-e bennünk bármilyen előítélet bizonyos közösségekkel vagy kultúrákkal szemben.
„Miért nézed a szálkát atyádfia szemében, a magad szemében pedig miért nem veszed észre még a gerendát sem?”
A Szentírás azt várja el tőlünk, hogy először önmagunkban keressük a hibát, mielőtt megpróbálnánk megjavítani a világot. A szívünk tisztasága fontosabb a cselekedeteinknél. Jézus híres intése így hangzik: „Miért nézed a szálkát atyádfia szemében, a magad szemében pedig miért nem veszed észre még a gerendát sem? … Képmutató, vedd ki előbb saját szemedből a gerendát, és akkor majd jól fogsz látni ahhoz, hogy kivehesd atyádfia szeméből a szálkát.” (Máté 7:3, 5).
Ha őszintén megvizsgáljuk és kezeljük saját előítéleteinket, akkor hitelesebben tudunk fellépni a zsidó nép ellen tanúsított előítéletekkel szemben.
7. Emlékezz a múltra!
A jobb jövő építése azzal kezdődik, hogy megemlékezünk a múltról. Ennek egyik módja a közös emlékezés évente – például a Holokauszt Emléknapja –, vagy hogy emlékműveket állítunk a városainkban. Vannak, akik kreatív módon igyekeznek emlékezni a múltra: 2010-ben egy izraeli Google-alkalmazott, Adi Altschuler elindította a „Zikaron B’Szalon” (Emlékezés a nappaliban) kezdeményezést. Ez a kezdeményezés lehetőséget biztosít arra, hogy holokauszt-túlélők otthonokban, bensőséges légkörben osszák meg történeteiket a világ minden táján. 2018-ban több mint 750 000 ember vett részt ilyen eseményeken. Neked milyen kreatív ötleted van a jövőt építő megemlékezésekre?
Mi, a Zsidók Jézusért Misszió tagjai egész évben járjuk Magyarországot, és számos gyülekezetbe és iskolába látogatunk el előadásokat tartani. Nemrég kifejezetten azért hívott minket meg egy hittan-tanár, mert az osztályában az egyik fiú antiszemita beszólást tett. Nem bagatellizálta el az esetet, és nem is halogatta a válaszreakciót: meghívott minket. Ha te is szívesen meghívnál minket a közösségedbe, kattints ide az elérhetőségeinkért.
Az emlékeket és az örökségünket egyaránt tovább kell adnunk a következő generációknak. Sokak szerint az, hogy a zsidó nép minden nehézség ellenére fennmaradt, az egyik legmeggyőzőbb bizonyítéka Isten létezésének.
8. Beszélj erről Istennel!
A Szentírás arra hív minket, hogy imádkozzunk Jeruzsálem békéjéért (Zsoltárok 122:6). „Jeruzsálem” itt nemcsak egy várost jelent, hanem szimbolikusan az egész zsidó népet is. Ahogyan a Talmud is felelősségre int minket egymás iránt, úgy nekünk is rendszeresen imádkoznunk kell a zsidó nép jólétéért és védelméért.
A halottainkért elmondott Gyászolók Káddisa Istenhez fordítja tekintetünket, népünk őrzőjére. Még a legsötétebb pillanatokban is együtt mondjuk:
„Adassék bőséges béke a mennyből, és élet nekünk és egész Izraelnek. Aki békét teremt magasságaiban, az teremtsen békét nekünk és egész Izraelnek. És mondjátok: Ámen.”⁸
9. Törekedj a gyógyulásra és a megbékélésre!
A zsidó nép évszázadok óta tapasztalt szenvedéseire két természetes, de veszélyes reakció létezik: hagyni, hogy a fájdalom felemésszen minket, vagy másoknak okozunk folyamatosan fájdalmat. Egyik sem hoz tartós gyógyulást. Küzdenünk kell az antiszemitizmus minden formája ellen, de közben Isten megbocsátását is be kell mutatnunk, és nap mint nap önmagunkat és másokat is bűnbánatra kell hívnunk, megbocsátásra és megbékélésre.
Jézus így tanította követőit: „Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek” (Máté 6:12). De ő nemcsak tanította az ellenség szeretetét – brutális halált szenvedett el azért, hogy minden embernek megszerezze az Istennel való megbékélés lehetőségét – még azoknak is, akik a halálát kívánták.
Isten lát minden igazságtalanságot. Egy nap mindenki számot ad előtte. De már most is remény van a gyógyulásra és a megbocsátásra – a jelenlegi megtört világunkban is –, ha Istennel való kapcsolatunkban engedjük, hogy Ő átformálja a szívünket.
9+1. Az antiszemitizmus valódi ellenszere
Az evangélium az egyetlen valódi ellenszere az antiszemitizmusnak. Jesuát követve megnyílik a szívünk a zsidó népre vonatkozó isteni tervre, amelyben Izrael kiválasztottsága továbbra is érvényes. Aki az Örökkévaló vezetésére bízza magát, az felismeri, hogy a zsidó nép nem elveszett vagy elvetett, hanem Isten szeretetének és hűségének örök tanúja. Az Írások egyértelműen tanúsítják, hogy Isten ígéretei Izrael számára visszavonhatatlanok, és egy keresztény hívő számára ez nem akadály, hanem áldás és inspiráció.
Amikor valaki igazán megérti az evangélium üzenetét, nemcsak hogy elutasítja az antiszemitizmust, hanem aktívan keresni kezdi a zsidó nép áldásának és küldetésének megértését.
Egy Messiást követő ember szívében nem lehet gyűlölet a zsidók iránt, mert Isten szeretete arra indítja, hogy tisztelje és szeresse azt a népet, amely által a Messiás eljött a világba.
Források
2 „Az antiszemitizmus elleni harcának részeként egy nő nem zsidókat hív meg széder estre”, All Things Considered, NPR, 2019. április 19.
3 „Az antiszemita erőszakos cselekmények száma több mint 70%-kal nőtt Németországban az elmúlt évben”, The Coordination Forum for Countering Antisemitism, 2019. június 26.
4 Kate Connolly, „Minden németet arra kérnek, hogy viseljen kipát az antiszemitizmus elleni tiltakozásul”, The Guardian, 2019. május 31.
5 Uo.
6 „Az antiszemitizmussal kapcsolatos tapasztalatok és észlelések – Második felmérés a zsidók elleni diszkriminációról és gyűlölet-bűncselekményekről az EU-ban”, European Union Agency for Fundamental Rights, 2018. december.
7 Tett és Védelem Alapítvány: Forródrót: https://tev.hu/jogsegely/#forrdrt és Online bejelentő: https://tev.hu/jogsegely/#online-bejelent
8 Rabbi Barry A. Budoff, „Gyászolók Káddisa”, A Messianisztikus Zsidó Szombati Imakönyvben, szerk. Rabbi Kirk Gliebe (Skokie: Devar Emet Messianic Publications, 2011), 103.
