Be kell-e tartaniuk a Tórát a nem zsidó keresztényeknek?

Izráel Istene minden nép Istene

Jézus első követői többnyire zsidók voltak. Hamarosan azonban egész nem zsidó közösségek is elkezdték őt Messiásként követni, és Ábrahám, Izsák és Jákób Istenét imádni. Ez nem valami szokatlan jelenség volt, hanem az 1Mózes/Beresit 12:3-ban Ábrahámnak mondott isteni ígéret beteljesülése: „benned áldottak lesznek a föld minden nemzetségei”. A Tanakh prófétái is beszéltek egy eljövendő időről, amikor a világ nemzetei – a nem zsidók – ismerni fogják Izráel Istenét. Vegyük például a Mikás/Mikha 4:2-t:

„… és sok nemzet jön majd, és így szól:

„Gyertek, menjünk fel az Úr hegyére,

Jákób Istenének házába,

hogy megtanítson minket az ő útjaira,

és hogy az ő ösvényein járhassunk. ”

Mert Sionból fog kijönni a törvény,

és az Úr szava Jeruzsálemből.”

Amikor a pogányok elkezdtek Jézusban hinni, felmerült egy fontos kérdés: Jézus pogány követőinek be kell-e tartaniuk a Tórát (Mózes törvényét)?

A nem zsidók és a Tóra: igen vagy nem?

Sok nem zsidó keresztény fontosnak tartja, hogy megértse hitének zsidó hátterét – és ez helyénvaló. Néhányan azonban azt is fontolóra veszik, hogy be kell-e tartaniuk a Tóra parancsolatait.

Ugyanez a kérdés merült fel az első században is, és erről az Újszövetség könyve, az Apostolok cselekedetei is beszámol. Bár a Tanakhban megtalálható az ígéret, hogy minden nemzet részt vehet Izráel Istenének imádatában, Jézus első századi zsidó tanítványai meglepődtek azon, hogy milyen sok pogány tért meg – főként Pál apostol szolgálata révén –, és hogy ez milyen gyorsan történt.

Az első nem zsidók, a kik Jesua követői lettek, többnyire az  „istenfélők” csoportjába tartoztak: pogányok, akik értékelték a zsidó hagyományokat és istentiszteletet, és jártak a zsinagógába – de még nem tértek be a zsidó vallásba. Nem sokkal később a bálványimádó pogányok közül is egyre többen hitre jutottak Jézusban.

Vitát váltott ki a kérdés: vajon ezeknek a nem zsidóknak is zsidókká kell-e válniuk?

Vitát váltott ki a Jézust követő zsidók körében a kérdés: vajon ezeknek a nem zsidóknak is zsidókká kell-e válniuk (minden ezzel járó következménnyel együtt, beleértve a körülmetélést és a Tóra parancsolatainak betartását)?

Pál és munkatársa, Barnabás, a kérdést a jeruzsálemi messiáshívő zsidó (Jézusban hívő) közösség vezetői elé terjesztették. Az Apostolok cselekedetei 15. fejezete beszámol egy különleges tanácsülésről, amelynek célja e kérdés megvizsgálása volt. Péter és Pál azzal érveltek, hogy Isten már sok pogány között is cselekedett, hogy üdvösséget nyújtson nekik, és hogy nem szükséges, hogy ők maguk is zsidókká váljanak. Végül is – ahogy Péter érvelt – mindenki Isten kegyelméből kapta az üdvösséget, függetlenül attól, hogy zsidó volt-e vagy sem.

Ezért csak néhány követelményt támasztottak Jézus nem zsidó követőivel szemben, lehetővé téve a zsidók és a nem zsidók számára, hogy együtt étkezzenek, és szoros közösségben lehessenek egymással a Messiás követőiként. A négy követelmény az volt, hogy tartózkodjanak (1) a bálványoknak feláldozott ételek, (2) a vér, (3) és a megfojtott állatok fogyasztásától, illetve (4) a nemi erkölcstelenségtől. Ez tökéletesen megakadályozta a pogány életmód folytatását. Ha a nem zsidó hívők valóban betartották ezt a négy követelményt, akkor lehetetlenné vált, hogy részt vegyenek pogány templomi szertartásokon. Az ilyen magatartás egyértelműen elkülönítette őket, és a zsidó és nem zsidó követők közötti lelki egységhez vezetett.

Ne feledjük, hogy a jeruzsálemi zsinat nem azt mondta, hogy Jézus zsidó követőinek el kell hagyniuk a Tórát. Valójában ők továbbra is nagyrészt a jeruzsálemi Templomban imádkoztak, részt vettek a zsidó ünnepekben, és betartották a Tóra parancsolatait. Csak a pogányoknak mondták, hogy nem szükséges zsidóvá válniuk.

Az apostolok azonban nem arra gondoltak, hogy egy pogány hátterű hívőnek kizárólag csak négy követelményt kell megtartania az életben. Újszövetség könyveiben Jézus és az apostolok nagyon sok tórai parancsolatot és Tórából fakadó előírást, útmutatást fogalmaztak meg. Ezek ugyan Jézus és az Újszövetség parancsolatai, mégis értelmetlen lenne őket függetleníteni a Tórától - még akkor is, ha időnként más szellemben hangzanak el, és az Újszövetség keretein belül. Ez a látásmód felel meg a Jeremiás 31:31-34 próféciájának, amely szerint a Tóra szerves része az új szövetségnek: „törvényemet [Tórámat] beléjük helyezem, szívükbe írom be.¹

Amikor Pál a nem zsidóknak Jézusról tanított, a jeruzsálemi zsinat döntésének megfelelően határozottan ellenezte azokat, akik azt állították, hogy a pogányoknak először zsidókká kell válniuk és be kell tartaniuk a Tóra parancsolatait, hogy üdvösséget nyerjenek. Véleménye szerint a pogányok és a zsidók egyaránt Jézus követőivé válhattak – ami azt jelentette, hogy a zsidók zsidók maradtak, a nem zsidók szintén maradtak nem zsidók. Bár nem tudjuk, hogy Pál konkrétan gondolt-e erre, de emlékezzünk Isten Ábrahámnak tett ígéretére a Mózes első könyvének 12. fejezetében: „Benned áldottak lesznek a föld minden nemzetségei”. A „föld nemzetségei” a nemzetek – vagyis a pogányok. Nemzetekbeliként kapták meg az üdvösség áldását, anélkül, hogy előbb zsidókká kellett volna válniuk.

Mi a helyzet ma?

A lényeg az, hogy nem kellene a nem zsidóknak arra törekedniük, hogy átvegyék a zsidó nép szerepét vagy identitását – és fordítva. A zsidók és a nem zsidók továbbra is elkülönülnek egymástól (1 Korinthus 7:18–20), de Isten előtt mindkét nép egyenlő pozícióba kerül, sajátos szerepet játszva abban, hogy egymást a Vele való kapcsolatra eljuttassuk.

Mégis, néhány nem zsidó, Jézusban hívő ember ma úgy véli, hogy be kell tartania a Tóra parancsolatait, hiszen „Isten adta őket”.  

Azonban

• Isten a zsidó népnek adta őket, nem a világ nemzeteinek.

• Jézus mai követői az Új Szövetség alatt élnek (lásd Jeremiás 31:31–34), ami azt jelenti, hogy a korábbi szövetségekhez képest bizonyos változásokra kell számítani, beleértve a Szináj-hegyi szövetséget is, amelynek keretében a Tóra átadásra került.

• A jeruzsálemi zsinat szerint – és még erőteljesebben Pál nem zsidó gyülekezetekhez írt leveleiben – a törvény betartása nem követelmény a Jézust követő nem zsidók számára.

A nemzetekbeli hívőként való elhívásod létfontosságú.

Jó dolog, ha a nemzetekbeli keresztények meg akarják ismerni hitük zsidó gyökereit. Arra bátorítjuk a nem zsidó Jézus-követőket, hogy tanulmányozzák az Ószövetséget, Jézus zsidóságát és a mai zsidó népet. Néhány keresztény évente pészachi szédervacsorát rendez (amit egyes zsidó vezetők plagizálásnak tekintenek, mások pedig támogatnak – mi az utóbbi kategóriába tartozunk). De ez más, mint megpróbálni zsidóként élni vagy felvenni egy zsidó identitást.

Miért van szüksége a világnak a nemzetekbeli hívőkre?

Nem zsidó hívőnek lenni valójában isteni rendeltetés! A te küldetésed éppoly fontos, mint egy zsidó emberé. Pál szerint különleges célja van annak, hogy az üdvösség a pogányokhoz is eljut. Azt írja, hogy bár összességében a zsidó nép nem lett Jézus követője, „Viszont az ő elesésük által jutott el az üdvösség a pogányokhoz, hogy Isten féltékennyé tegye őket. Ha pedig az ő elesésük a világ gazdagságává lett, veszteségük pedig a pogányok gazdagságává, akkor mennyivel inkább az lesz, ha teljes számban megtérnek.” (Róma 11:11–12).

A zsidó hívő, Avi Snyder a következőket írta a „A zsidóknak nincs szükségük Jézusra és egyéb tévhitek” című könyvében:

„Az az elképzelés, mely szerint a nem zsidó keresztények nem képesek hatékonyan megosztani a hitüket a zsidókkal, egyszerűen nem igaz. Az a gondolat ugyanakkor teljességgel helytálló, hogy a pogány keresztényeknek az a dolguk, hogy féltékenységet, váltsanak ki belőlünk, zsidókból.  Erről beszél a Biblia is: >> Az ő bukásuk által jutott el az üdvösség a népekhez, hogy Isten féltékennyé tegye Izraelt << (Róma 11:11).

A zsidók féltékenységének felkeltése biblikus, és működik! Tudom, hogy működik, hiszen a saját életemben is működött. Mielőtt odaadtam a szívemet Jesuának, Isten kétféle hívő csoportot hozott az életembe: e két csoport a „zsidók Jézusért” és a pogány keresztények. Mindkét hívő társaság az Úrról szóló messiási állításokkal szembesített. A nem zsidó keresztények ugyanakkor még többet elértek: féltékennyé tettek.

De vajon mire lettem féltékeny?

Féltékeny az életmódjukra? Nem igazán. Boldog voltam az életmódommal, és nem volt okom, hogy irigykedjem az övékre.  

Féltékeny a kultúrájukra? Egyáltalán nem. Zsidónak születtem, és zsidóként fogok meghalni. Zsidó kultúrám mindig is központi volt az önazonosságom meghatározásában. Örülök a gazdag zsidó örökségemnek.

Akkor mitől lettem féltékeny? Egyszerűen azért, mert nekik valódi kapcsolatuk volt az élő Istennel – ráadásul, nem akárkivel, hanem  Izráel Istenével!

Féltékeny voltam erre a kapcsolatra és mind arra a nyereségre, mely ezzel járt: Isten szeretetének valóságára, jelenlétének bizonyosságára, arra, hogy Ő biztosan elérhető, hogy bizonyos a bocsánata, hogy a hívők teljes mértékben meggyőződhetnek arról, hogy Isten akaratában megtalálták életük célját, s arra az ajándékra, hogy örökké tartó kapcsolatba kerülhetnek Ővele. Féltékeny voltam mindarra, ami nekik volt, nekem pedig hiányzott.”²

Ha zsidónak tartod magad, pedig nem vagy az, vagy megpróbálod betartani a Tóra parancsolatait, akkor előállhat egy olyan helyzet, hogy a nem zsidóként rád bízott szerep betöltetlen marad. Csak akkor történik meg az igazi csoda, ha különböző szerepeinket betöltve egyek tudunk lenni (Galata 3:28–29). Ami egykor el volt választva, gyönyörű egységbe kapcsolódott össze – és közös célunk az, hogy az emberiség többi részét kibékítsük Teremtőnkkel.