Még mielőtt elindult volna, máris kudarcot vallott a küldetésében. Ironikus módon, bár tudta, hogy Isten mindenütt jelen van, mégis elmenekült az Úr elől. Amikor a hajó rakterében rejtőzött, Isten vihart küldött rá, és mindenki életét veszélybe sodorta – egészen addig, amíg a sors rá nem esett; a tengerészek megkérdezték: „Ki vagy te?” – és a szökött próféta végül bevallotta. Jónás Isten irgalmára bízta magát, és arra buzdította a tengerészeket, hogy dobják a tengerbe.

Akárcsak Jónás próféta (akinek a könyvét Jom Kippurkor olvassák fel a zsinagógákban), mi is gyakran megpróbáljuk eltitkolni hibáinkat – elrejtőzni Isten és mások elől. Kívülről vidámnak és „összeszedettnek” tűnhetünk, sőt akár azt is mondhatjuk, amit Jónás mondott volna, ha a mi korunkban szállt volna fel a hajóra: „Minden rendben, nyaralni megyek.” Eközben azonban egy elhúzódó bűntudat kísér minket. Tudjuk, mit kellett volna tennünk: „Segítenem kellett volna azon a bajba jutott baráton, vagy nem kellett volna azt mondanom a barátomnak/házastársamnak/gyermekemnek...” És valahogy nem tettük meg, ami helyes lett volna. Ismét. Épp úgy, ahogy Jónás is tudta, hogy Ninivébe kellett volna mennie, de éppen az ellenkező irányba hajózott.

És különösen Jom Kippurkor – a zsidó év legszentebb és legünnepélyesebb napján – eszünkbe jutnak azok az esetek, amikor mindenek voltunk, csak szentek nem.

Nyíltan Isten elé tárjuk hibáinkat, hogy Ő eltávolíthassa őket.

Ugyan a Jom Kippur arra kényszerít minket, hogy beismerjük bűneinket, a lényeg nem az, hogy elmerüljünk bennük. Az Engesztelés Napja, ahogyan őseink megélték, ajándék volt – Isten megbocsátásának ajándéka.

Sokan (zsidók és nem zsidók egyaránt) a legjobb oldalunkat akarjuk megmutatni Istennek és másoknak. De ez a gondolkodásmód oda vezethet, hogy megpróbáljuk elrejteni, mi van bennünk. Valójában az Édenkert óta próbáljuk elrejteni szégyenünket (1 Mózes 3:7). De hát nem tudjuk-e, akárcsak Jónás, hogy az Úr mindent lát?

Az Engesztelés Napja arról szól, hogy nyíltan tudjuk Isten elé tárni hibáinkat, hogy Ő eltávolíthassa azokat. Pontosan erre a megtisztulásra és megújulásra összpontosít a messiási Jom Kippur.

Vessünk egy pillantást a Jom Kippur jelentésére és szokásaira – valamint arra, hogy mi köze van mindehhez Jézusnak.

Az Engesztelés Napjának megértése

Amikor Isten utasításokat adott Mózesnek a Jom Kippurral kapcsolatban, egy tilalmat is belefoglalt. „Ezt mondta az Úr Mózesnek: Mondd meg a testvérednek, Áronnak, hogy ne menjen be akármikor a szentélybe a kárpiton belül, a ládán levő födél elé, hogy meg ne haljon, mert a födél fölött jelenek meg felhőben.” (3 Mózes/Vájjikrá 16:2). Áron és az utána következő papok nem léphettek be a Szentek Szentjébe, amikor csak akartak, hanem csak az év egyetlen napján: az Engesztelés Napján.

Istennek mindig is volt egy megbocsátási terve.

Az angol nyelvben az „atonement” (engesztelés) szót úgy is értelmezik, mint „at-one-ment” (egység), mert ez egyesít minket Istennel. A bűnért hozott áldozat szükséges ahhoz, hogy elérjük ezt az „egységet” az Úrral, mert – amint azt a papoknak adott fenti tilalmakból is láthatjuk – a bűnnek nincs helye Isten jelenlétében. Erre utal a Biblia, amikor Istent „szentnek” nevezi. Ő olyan radikálisan különbözik mindentől, ami profán, hogy a gonosz nem léphet be az Ő jelenlétébe. Sőt veszélyes az emberek számára ilyen állapotban, a gonosz által megfertőzötten, közeledni Hozzá.

Ezért adta nekünk az Örökkévaló a Jom Kippurt, a bűnbánat és a megbocsátás idejét. Elismerjük bűneinket, és Istenhez fordulunk, aki tudta, hogy vétkezni fogunk, és mindig is készen állt a megbocsátás terve. Az ókori lévita rendszerben állatáldozatot mutattak be a bűnért, és e hagyományok beteljesüléseként maga a Messiás lett az egyszer s mindenkorra érvényes bűnáldozatunk. Feláldozta az életét, hogy engesztelést szerezzen népének – és az egész világnak.

„Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg.” (Jesájá/Ézsaiás 53:5)

Messiás-hívő zsidókként hisszük, hogy bár Isten látja a szívünk minden zugát, ahogyan Jónásét is látta, mégis szeret minket. A Jom Kippur pedig alkalom arra, hogy megünnepeljük, hogyan járt el bűneinkkel, és hogyan gyógyított meg minket az engesztelés ajándékán keresztül.

A böjt, az imádság és a tisztaság napja

Bár a Jom Kippur eshet a szombatra, de nem feltétlenül, pihenőnapnak számít.

„A teljes nyugalom napja legyen ez nálatok, tartóztassátok meg azért magatokat. Örök rendelkezés ez.” (Vájjikrá/3 Mózes 16:31)

Az önmegtartóztatás azt jelenti, hogy tartózkodunk az ételtől és más szokásos tevékenységektől. A szombathoz hasonlóan a Jom Kippur is napnyugtakor kezdődik és a következő napnyugtakor ér véget. Így a teljes 25 órás böjt a hagyományos megünneplés része; bár a gyermekek, a terhes nők és a betegek mentesülnek alóla.

Sokan látogatnak el a zsinagógába Jom Kippur alkalmával a különleges felolvasásokra és a liturgikus imákra. A Jónás könyvét olvassák fel a tesuvára emlékeztetve – ezt a szót gyakran „bűnbánatnak” fordítják, de jelenthet „visszatérést” vagy „kezdetet” is. Ha nincs zsinagóga a közelben, olvassátok el felváltva hangosan a Jónás könyvét a családotokkal, barátaitokkal vagy bárkivel, aki csatlakozni szeretne hozzátok! Jónás az egyik legismertebb prófétánk, valószínűleg azért, mert olyan könnyen azonosulhatunk vele. Mégis látjuk, hogy Isten hűséges szeretete követi Jónást, bárhová is tévedjen. Amikor Jónás elmenekült, Isten üldözte; amikor Jónás bűnbánatot tartott, Isten megmentette. Amikor Jónás végül engedelmeskedett, Isten megáldotta szolgálatát; és amikor Jónás ismét vitatkozott, Isten lett a tanítója! Jónáshoz hasonlóan mi is megtapasztalhatjuk Isten hűséges szeretetét, ha visszatérünk eredeti állapotunkhoz, vagyis rábízzuk magunkat az Örökkévalóra.

Egyesek fehér ruhát viselnek Jom Kippur napján, mint Isten előtti tisztaságunk szimbólumát. A Jom Kippur előretekintő is: ez az az idő, amikor megtisztulunk, miközben az előttünk álló évre tekintünk. Ez zárja le a Tíz Félelmetes Napot, amelyet arra szántak, hogy segítsen nekünk figyelmünket újra az Úrra fordítani. Hagyományosan arra használjuk ezt a tíz napot, hogy bocsánatot kérjünk azoktól, akiket megsértettünk; és megbocsássunk azoknak, akik esetleg minket sértettek meg. A Jézusban hívő zsidók ilyenkor emlékezhetnek az Ő szavaira:

„Szeresd felebarátodat, mint önmagadat” (Márk 12:31)

Így tehát, miközben bűnbánatot gyakorlunk és Isten bocsánatát kérjük, egyúttal azt az erőt is keressük, hogy újra engedelmesen követni tudjuk Őt.

A messiási zsidók számára ez az ünnep nem kevésbé jelentős. Sokan böjtölünk ezen a különleges napon, nem azért, hogy bármit is bizonyítsunk – hanem azért, hogy emlékezzünk bűneink súlyosságára és a megbocsátás ajándékára, amelyben részesülünk Jézus, Jesua által.

Az, hogy a Jom Kippur böjtnap, még nem jelenti azt, hogy ne zárhatnánk le a lehető legzsidóbb módon – azaz úgy, hogy együtt ülünk le az asztalhoz. Isten biztosított számunkra egy utat a bűnbocsánatra. Sok okunk van az ünneplésre!

Vallomás és megbocsátás

Az is öröm számunkra, hogy Istenhez fordulhatunk anélkül a szorongás nélkül, amely gyakran gyötört minket, amikor a bűneinkre gondoltunk. A Messiás nem csupán a tökéletes engesztelő áldozat, hanem a tökéletes közbenjáró is, mert átélte az emberi élet nehézségeit, és megérti gyengeségeinket.

Ha megvalljuk bűneinket, Ő hűséges és igazságos, és megbocsát nekünk.

A Zsidókhoz írt levél írója (egy újszövetségi könyv, amelyet a Messiás zsidó követőinek írtak) így fogalmaz:

„Mivel tehát nagy főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia, ragaszkodjunk hitvallásunkhoz. Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, kivéve a bűnt. Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk.” (Zsidók 4:14–16)

János (Jézus első századi zsidó tanítványa) híres szavai: „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól.” (1 János 1:9).

Úgy járulhatunk a Teremtőhöz, ahogy vagyunk – nincs titkolózás, nincs színlelés? Ez hihetetlenül hangzik. Majdnem olyan hihetetlen, mint hogy Jónást azáltal mentették meg, hogy a tengerbe dobták.

Az engesztelés véglegessé válása

A Vájjikrá/Mózes 3. könyve azt mondja nekünk, hogy Isten annyira szent, hogy ha a pap elhanyagolná bármelyik kötelességét a Jom Kippur napján, és úgy lépne be a Szentek Szentjébe, meghalna. További utasítások is vonatkoznak arra, hogy mit kell tennie, amikor belép.

A papnak a füstölőt az Úr elé kell tennie a tűzre, és a füstölő füstje el fogja takarni a bűnbocsánati fedelet a bizonyság táblái felett, hogy ne haljon meg (Vájjikrá/3 Mózes 16:13).

Az évnek még ezen az egyetlen olyan napján, amikor az összes előírt áldozatot bemutatása után a főpap beléphetett a Szentek Szentjébe, még ekkor sem kapott engedélyt arra, hogy szemlélhesse Isten dicsőségét.

És jóllehet, a főpap gondosan betartott minden előírást, a bűnért feláldozott bak és a bűnbakként a pusztába kiküldött bak csak egy évre biztosított engesztelést.

Ezért szól egy évre a nagyünnepek idején elhangzó hagyományos jókívánság: „Legyél bepecsételve egy jó évre!” – ami az Istennél levő Élet Könyvére utal.

Isten végül majd teljessé teszi a bűnbocsánatunkat, és véglegesen beírja a nevünket az Élet Könyvébe. Mi hisszük, hogy Jesua, a Messiás által pontosan ezt tette.