Mi a zsidó identitás forrása?

Tegyük fel, hogy egy férfi szombaton besétál a zsinagógátokba. Teljesen idegen mindenkinek, kissé kilóg a környezetből és eléggé elveszettnek tűnik. Végül az onegnél valaki megkérdezi tőle, hogy miért jött el az alkalomra.

Erre ő így válaszol: „Nos, kisgyerekkoromban örökbe fogadtak. Nem-zsidó családban nevelkedtem, nem-zsidó nőt vettem feleségül és van két fiunk. Csak felnőttkoromban tudtam meg, hogy a vérszerinti szüleim zsidók voltak. Igazából fogalmam sincs, mit jelent zsidónak lenni. Soha nem jártam zsinagógába, és a fiaimnak nem volt bar micvójuk. Soha nem tartottuk a zsidó ünnepeket. Tulajdonképpen csak benéztem ide, hogy megnézzem, miről is szól ez az egész.”

Létezik-e valamiféle léc, amit ha valaki nem tud megugrani, akkor már nem minősül „eléggé zsidónak” ahhoz, hogy zsidónak tartsuk?

Nem is annyira furcsa történet ez. Valójában nagyon is hasonlít annak a számtalan gyökértelen zsidónak a történetére, akik a 21. században küszködnek identitásuk sokrétűségével és ellentmondásaival, miközben keresik a közösséget, ahová tartozhatnak. Hová soroljuk azokat, akik zsidó származásúak, de kevés vagy semennyi zsidó identitás nem alakult ki bennük? Létezik-e valamiféle léc, amit ha valaki nem tud megugrani, akkor már nem minősül „eléggé zsidónak” ahhoz, hogy zsidónak tartsuk?

Az „identitás” az egyik legfelkapottabb kifejezés zsidó körökben, különösen az Egyesült Államok észak-nyugati részén, ahol felnőttem. Nagy hangsúlyt fektettünk sajátosan zsidó identitásunk kifejezésére és megőrzésére napjaink rohamos mértékben asszimilálódó világában. Ugyanakkor, időnként felmerült bennem a kérdés, nem helytelen-e az identitás kérdésébe való belefeledkezés?

Mózes maga is örökbefogadott gyerek volt – noha nem épp a megszokott módon történt a dolog: az őt rejtő kosár a víz felszínén a fáraó lányához úszott, aki kihúzta a gyermeket a vízből, és végül megtartotta. Bár izraelitának született, miután az anyja elválasztotta, pogány otthonban nevelkedett, és valószínűleg még az eredeti, szüleitől kapott héber nevét is megváltoztatták, amikor az egyiptomi Mózes nevet adták neki.

A Biblia nem számol be arról, hogy Mózes mikor vagy hogyan ismerte fel valódi gyökereit és örökségét. Azt azonban tudjuk, hogy miután rájött az igazságra, megindult a szíve rokonai kemény sorsa felett. Valószínűleg, a buzgóság mellett a bűntudat is vezérelte, amikor megölte a kegyetlen egyiptomi hajcsárt.

Azonban bármennyire is igyekezett tettével kifejezni a népe iránti hűséget, ez mégsem bizonyult elegendőnek ahhoz, hogy „egy legyen közülük”. Sőt mi több, népe még neheztelt is rá, az örökbefogadott királyi emberre.

„Az [a rabszolga] így szólt: Ki tett téged elöljáróvá és bíróvá közöttünk? Talán engem is meg akarsz ölni, ahogyan az egyiptomit megölted?” (2Mózes/Smot 2,14)

Mózes rémületében elfutott a pusztába, és végül Midján földjén talált menedékre. Miután segített Jetró lányainak, ők mint egyiptomit mutatták be az apjuknak:

„Egy egyiptomi férfi védett meg bennünket a pásztoroktól” (2Mózes/Smot 2:19).

Az ember, aki később kiszabadítja a zsidó népet, és lehozza a Tórát a Szináj-hegyről – az ember, aki nemrég gyilkosságot követett el, hogy megbosszulja népe elkeseredett jajkiáltásait – úgy döntött, hogy nem fedi fel héber származását. Tudatosan egyiptomiként azonosította magát, és minden jel arra mutatott – az öltözete, a beszéde és viselkedése –, hogy az is volt.

Így is maradt volna meg a történelemben, ha Isten közbe nem avatkozik, és meg nem szólítja Mózest a következőképpen:

„Én vagyok atyádnak Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene.” (2Mózes/Smot 3:6)

Mózes ezzel az identitással tért vissza Egyiptomba, és vezette ki népét a rabszolgaságból. Noha próbált megfutamodni, Isten mégis magához vonta őt, és nem csak azért, hogy izraelitaként éljen, hanem hogy közvetítse a szináji szövetséget, és megírja a Tóra könyveit.

Ahogy sokan ma is, úgy Mózes is küszködött az identitás kérdésével. Egy olyan közösséggel találta magát szembe, akik nem bizonyultak túlságosan befogadónak, így nehezen találta a helyét, hogy hova is tartozik.

Valójában, Ist_n tette képessé Mózest arra, hogy átküzdje magát az identitásával kapcsolatos kérdéseken. Sem az egyiptomiak, sem a héberek, sem a midjániak nem tartották őt izraelitának.

Még Mózes sem héberként azonosította önmagát. Ist_n volt az egyetlen, aki zsidóként tartotta őt számon.

Sőt, még Mózes sem héberként azonosította önmagát. Isten volt az egyetlen, aki zsidóként tartotta őt számon. Ist_n ragaszkodott ahhoz, hogy Mózes felelősséget vállaljon a népéért, ez tette lehetővé számunkra az Egyiptomból való kimenekülést.

Nem az égő csipkebokor volt az első (sem az utolsó) alkalom, hogy egy izraeli ember identitása gyökeresen megváltozott az Istennel való találkozás hatására. Ábrahám Ur földjét elhagyva új nevet kapott, mely által a zsidó nép atyjává lett, miképpen ezt Ist_n elrendelte. Jákóbnak a szó szoros értelmében kellett megküzdenie Ist_nnel, hogy új nevet és jellemet nyerjen. Még József is kulturális változáson ment át, mielőtt népe megmentőjévé vált. A héber Bibliában, mely a zsidó identitás olvasókönyve, az identitás meghatározása mindig Ist_ntől ered.

Ha Mózes felbukkanna közöttünk most szombaton, vajon befogadnánk őt? Köszöntenénk-e és bevonnánk-e őt a közösségünkbe? Vajon vétkesekké válnánk-e abban, hogy elfordulunk valakitől, aki a B’né Jiszrael (Izrael fiai/népe) része – akinek Ist_n helyreállítást ígért?

Térjetek meg hozzám,
és én is hozzátok térek!

Ezt mondja a mi Ist_nünk: „Térjetek meg hozzám, és én is hozzátok térek!” (Zakariás/Zekarja 1:3, Malakiás/Malachi 3:7). Kapaszkodjuk Ist_n szavaiba, melyeket Mózes írt le a számunkra: „Ha az ég széléig űzött is el Istened, az Úr, még ott is összeszed, onnan is elhoz” (5Mózes/Dvarim 30:4).

A cikk összeállításához az alábbi forrásokat használtuk:

Babiloni Talmud Megillah 13a;

Leviticus Rabba 1:3;

1Krónikák 4:15-18;

Josephus: A zsidók története, 2. könyv, 9.7 fejezet;

1Mózes/Bresit 1:3-4;

János 1:5;

5Mózes/Dvarim 30:4;

1Mózes/Bresit 12;

1Mózes/Bresit 17;

1Mózes/Bresit 32:22-32;

1Mózes/Bresit 41:37-45