Mit jelent az Ákédá?

Minden Ros Hásánákor felolvassák a zsinagógában az Ákédá történetét a Teremtés könyvének 22. fejezetéből. Az Ákédá héberül „megkötözést” jelent, és a történet központi cselekményére utal, amikor Ábrahám megköti fiát, Izsákot, és az oltárra helyezi, hogy feláldozza őt.

A Teremtés könyve 22. fejezetének története

Isten szólítja Ábrahámot – feltehetően a mennyből –, és Ábrahám így felel: „Itt vagyok!” Héberül Ábrahám azt mondta: “Hineni!” – ezt a kifejezést mások is használták, hogy kifejezzék készségüket Isten hívására való válaszadásra. De Isten egy nagyon különös kéréssel fordul hozzá:

„Vedd a fiadat, a te egyetlen fiadat, akit szeretsz, Izsákot, és menj el Mórijjá földjére, és áldozd fel őt égőáldozatul azon a hegyen, amelyet majd mutatok neked.”
(1 Mózes 22:1)

A kérés azért is annyira megdöbbentő, mert a Szentírásban Isten megtiltja az emberáldozatot. Mégis, nem olvassuk, hogy Ábrahám panaszkodott volna, vagy ellenkezett volna Istennel, egyáltalán bármilyen kifogást emelt volna. Egyszerűen csak annyit látunk, hogy fogta a szolgáit, a fiát, Izsákot, a tűzifát az áldozathoz, és elindult a hegyre.

„Tud-e Ábrahám valamit,
amit Izsák nem?”

Hogy még különösebb legyen a helyzet, Ábrahám azt mondja a szolgáinak: „Maradjatok itt a szamárral; én pedig a fiúval elmegyek amott, imádkozunk, és visszatérünk hozzátok” (5. vers). Imádkozni, tényleg? Azt hittük, Izsák a halálba megy. Ábrahám hazudik – vagy tud valamit, amit mi nem? Amikor Izsák megkérdezi, hol van a bárány az égőáldozathoz – ami a legfontosabb feltétel! –, Ábrahám egyszerűen így felel: „Isten majd gondoskodik magának a bárányról égőáldozatra, fiam” (8. vers). Megint csak: tud Ábrahám valamit, amit Izsák nem, vagy egyszerűen leplezni próbálja a helyzetet?

Végül elérkeznek az áldozat helyére. Ábrahám megkötözi fiát, aki ezt zokszó nélkül tűri, felteszi a farakás tetejére, és felemeli a kést, hogy megölje őt. Az utolsó pillanatban azonban az Úr angyala szólítja meg Ábrahámot. Ábrahám ismét a hineni! szóval válaszol.¹ És az Úr angyala ezt mondja Ábrahámnak: „Ne nyújtsd ki kezedet a fiúra, és ne tégy vele semmit, mert most már tudom, hogy féled Istent, mivel nem tagadtad meg tőlem a fiadat, a te egyetlenedet” (12. vers).

Amikor Ábrahám felemeli a szemét, lát egy kost, amely szarvánál fogva fennakadt a bozótban, és azt áldozza fel Izsák helyett.

Néhány verssel később Isten így részletezi az ígéretét:

„Magamra esküszöm, ezt mondja az Úr: mivel ezt megtetted, és nem tagadtad meg a fiadat, a te egyetlenedet, bizony megáldalak téged, és megsokasítom utódaidat, mint az ég csillagait és mint a tengerpart homokját; és utódaid birtokolni fogják ellenségeik kapuját. És a te utódaidban áldatnak meg a föld minden nemzetsége, mivel engedelmeskedtél szavamnak.” (16–18. versek)

Az Ákédá jelentése

Ez a Szentírás egyik legkülönösebb története. Minden Ros Hásánákor prédikációk hangzanak el, gondolatébresztő írások születnek, és viták zajlanak róla. Vajon Ábrahám nagy hitének a példája ez? Arra figyelmeztet, hogy tilos az emberáldozat? Azt mutatja, hogy Isten még olyat is parancsolhat, ami erkölcstelennek tűnik? A válasz talán örök rejtély marad – vagy éppen az a történet célja, hogy beszélgetést indítson, és arra késztessen minket, hogy kibontsuk a szöveg mélyebb értelmét. A sófár megfújása Ros Hásánákor szintén az Ákédához kötődik, mivel Isten kost adott helyettesítő áldozatul, amelynek szarvából készül a sófár.

Az Ákédá egyik legérdekesebb értelmezése szerint az áldozat valójában be is teljesedett, és engesztelést szerzett Izrael számára, hasonlóan az állatáldozatokhoz. Így írja W. Gunther Plaut:

„Létezett … egy figyelemreméltó hagyomány, amely ragaszkodott ahhoz, hogy Ábrahám befejezte az áldozatot, és hogy Izsákot ezután csodálatos módon feltámasztották…. E hágáda szerint Ábrahám megölte fiát, elégette az áldozatát, és a hamu megmaradt, mint Izrael minden nemzedéke számára elraktározott érdem és engesztelés.”²

Egy időben ez a nézet széles körben elterjedt volt:

Ibn Ezra (kommentárja 1 Móz 22:19-hez) is idéz egy olyan véleményt, miszerint Ábrahám ténylegesen megölte Izsákot … majd Izsák feltámadt a halálból. Ibn Ezra teljes mértékben elutasítja ezt, mivel az ellentmond a bibliai szövegnek. Ugyanakkor Shalom Spiegel kimutatta, hogy az ilyen elképzelések széles körben ismertek voltak, és időnként középkori írásokban is helyet kaptak.³

„A párhuzam nyilvánvaló e történet és Jézus halála és feltámadása között.”

Az az elképzelés, hogy Izsák halála engesztelést hozott, több zsidó írásban is megjelenik:

„Mirha-csokor (héberül: kofer) az én szerelmesem” (Énekek 1:14). Ez Izsákra vonatkozik, akit összekötözve helyeztek az oltárra. Kofer, mert ő engeszteli Izrael bűneit.⁴ Érdekes megjegyezni, hogy a kofer szó gyöke ugyanaz, mint a kafar/kapar szóé – mely jelentése megvált, kiengesztel, betakar: amiből a ‘Jom Kippur’ kifejezés is származik.

„Ha tehát Izsák utódai bűnbe és gonosz cselekedetekbe esnek, emlékezz a megkötözésére, és kelj fel az ítélet trónjáról, ülj át az irgalom trónjára, telj meg könyörülettel, és változtasd át az ítéletet irgalommá.”⁵

Rabbi Jehuda mondta: „Amikor a penge a nyakát érintette, Izsák lelke elszállt és eltávozott, (de) amikor meghallotta a hangot a két Kerúb közül, amely ezt mondta (Ábrahámnak): »Ne nyújtsd ki kezedet a fiúra« (1 Móz 22:12), a lelke visszatért testébe, és (Ábrahám) szabadon engedte őt, Izsák pedig talpra állt. És Izsák megértette, hogy a jövőben így fognak feltámadni a halottak. Megnyitotta a száját, és ezt mondta: »Áldott vagy Te, Uram, aki életre kelted a halottakat.«”⁶

„Amikor Ábrahám fia, Izsák megkötözve az oltáron hamuvá vált, és áldozati porát szétszórták a Mórija hegyén, a Szent, áldott legyen Ő, azonnal harmatot hozott rá és feltámasztotta … a szolgáló angyalok pedig elkezdték mondani: »Áldott vagy Te, Urunk, Istenünk, aki életet adsz a halottaknak.«”⁷

Hogyan kezdődött ez, különösen figyelembe véve, hogy a Genesisben kifejezetten azt olvassuk, hogy Izsák nem halt meg? Egyesek úgy vélik, hogy ez a keresztény tanításra adott válaszként keletkezett, hogy megmutassa, Izsák áldozata nem volt kevésbé hatékony, mint Jézusé; a párhuzam nyilvánvaló e történetek és Jézus halála és feltámadása között. Mások úgy vélekednek, hogy a történet a középkori zsidó életet tükrözi, amikor Izsák példaképként szolgált azok számára, akik inkább megölték gyermekeiket és magukat, mintsem hogy kényszerű áttérésnek és kínzásnak vessék alá magukat.

Az Ákédá és az Újszövetség

Az Ákédát övező sokféle értelmezés között talán helyet kaphat még egy.

A híres 20. századi orosz–francia zsidó művész, Marc Chagall sok bibliai jelenetet festett meg más témák mellett. Néhány legismertebb festményén a kereszten függő Jézust a zsidó szenvedés és mártíromság szimbólumaként ábrázolja. Jézus Chagall „Izsák feláldozása” című festményén is megjelenik.

Az Izsák feláldozása című képen Izsák sárgában látható, megkötözve az oltáron. Ott áll Ábrahám pirosban, felemelt késsel, hogy feláldozza fiát. Kékben az Úr angyala állítja meg őt, miközben bal oldalt látjuk a bokorba gabalyodott kost, és – bár a Teremtés könyve 22. fejezetében nincs megemlítve – Ábrahám felesége, Sára is ott áll és figyel. Végül a jobb felső sarokban Jézus látható, amint a keresztjét viszi; és vérre utaló piros szín csordogál lefelé Ábrahámra.

Ahogy maga a Teremtés könyve 22. fejezete, úgy Chagall festménye is vitára ösztönöz, és talán többféle értelmezést is megenged. Chagall nem hitt Jézusban mint Messiásban; de lenyűgözte őt, mint a zsidó nép szenvedésének szimbóluma.

Hadd kínáljunk fel egy lehetséges értelmezést: Nem tudhatjuk pontosan, mi volt Chagall szándéka, amikor ezt a jelenetet festette. De a maga módján ő is párhuzamot vont Jézus és a Ros Hásánákor felolvasott történet között. Vajon tisztában volt vele, hogy van párhuzam a Teremtés könyve és – mindenekelőtt – János evangéliuma között? A B’resit / 1 Mózes 22:2-ben Isten ezt mondta Ábrahámnak:

„Vedd a fiadat, a te egyetlenegyedet, akit szeretsz, Izsákot…”

Míg János 3:16-ban, az Újszövetség talán legismertebb versében ezt olvassuk:

„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”

„Ahogyan Ábrahám felajánlotta fiát, Izsákot, úgy Isten is felajánlotta Fiát, Jézust.”

A kapcsolat nyilvánvaló. János valószínűleg arra gondolt, hogy ahogy Ábrahám annyira szerette Istent, hogy kész volt felajánlani egyetlen fiát – úgy Isten is annyira szeretett minket, hogy ugyanezt tette. És Izsák vajon azért nem tiltakozott, mert ő is szerette Istent és az apját, ezért hajlandó volt az oltárra menni? Hasonlóképpen Jézus is önként ajánlotta fel életét:

„Azért szeret engem az Atya, mert én odaadom az életemet, hogy aztán újra visszavegyem. Senki sem veszi azt el tőlem, hanem én adom oda magamtól. Hatalmam van odaadni, és hatalmam van újra visszavenni.” (János 10:17–18)

Íme tehát még egy értelmezése az Ákédának: Ahogyan Ábrahám felajánlotta fiát, Izsákot, úgy Isten is felajánlotta Fiát, Jézust. Ahogyan Izsák önként ment az oltárra, úgy Jézus is. És itt van a különbség: míg Isten kost adott Izsák helyett, Jézus ténylegesen beteljesítette engesztelő, áldozati halálát. De itt a hasonlóság is: Ábrahám így nevezte el azt a helyet: „Az Örökkévaló gondoskodik” (B’resit / Teremtés 22:14), mert Isten kost adott. Jézus pedig halálával és feltámadásával Isten végső gondoskodásává vált számunkra.