Ki voltál, mielőtt azzá váltál, aki most vagy?

Hagyományos zsidó családban nőttem fel New Yorkban és New Jerseyben, az Egyesült Államokban. Az, hogy zsidó vagyok, mindig is központi szerepet játszott az identitásomban. De amikor a húszas éveim elején jártam, már zsidó ateistának neveztem magam. Igazából azonban nem voltam ateista. Csak nagyon dühös voltam Istenre. Dühös voltam a holokauszt miatt. És dühös voltam, mert úgy gondoltam, hogy az életem értelmetlen. 1975 júliusában New York utcáin sétálgattunk az egyik barátommal, aki Jézust követte. De ez engem nem különösebben zavart, hiszen ez a barátom nem volt zsidó – és úgy véltem, a nem zsidóknak hinniük kell Jézusban. Egyszer csak a barátom azt mondta: „Avi, nézd!” és rámutatott egy fiatalemberre, akinek a pólóján a „Jews for Jesus” felirat állt, ami annyit tesz: zsidók Jézusért. Amíg én megdöbbenten és mérgesen bámultam, a barátom már oda is ment hozzá, és elhozott egy szórólapot tőle. Abban a pillanatban nem hittem kevesebbet arról a fiatalemberről, mint hogy a kulturális hazaárulás netovábbját követi el. Megmondtam a barátomnak, hogy „valakinek fel kéne világosítania ezt az idiótát arról, hogy egy zsidó nem hihet Jézusban”. A szórólap címe egyébként az volt, hogy „A zsidóknak nem kell hinniük Jézusban... kivéve, ha...”.

Úgy tűnik, nem is lehettél volna messzebb Istentől, Jézusról nem is beszélve.

Nos igen. Aztán egy nap rájöttem, hogy az Isten felé irányuló haragom csak azt bizonyítja, hogy én valójában hiszek Benne. Hiszen nem lehet haragudni arra, aki nem létezik. A Biblia kihívást intéz a hozzám hasonló emberekhez – olyanokhoz, akik tagadják Isten létezését, de Őt hibáztatják mindenért, ami rossz a világban. „És kerestek engem és megtaláltok, mert teljes szívetekből kerestek engem.” – mondja a Biblia, „És megtaláltok engem, azt mondja az Úr” (Jeremiás 29:13–14). Elhatároztam tehát, hogy félreteszem a haragomat, és nyitott elmével megvizsgálom a saját zsidó Bibliámat. Amikor ezt megtettem, felfedeztem, hogy Isten valóságos, és hogy szenvedélyesen szeret engem. Azt is felfedeztem, hogy bűnös voltam: az a tény, hogy ilyen heves, érdemtelen haragot tápláltam Isten iránt – ez önmagában súlyos bűn volt, amely megérdemelte az Ő ítéletét. De felfedeztem, hogy Ő megígérte, hogy elküld egy Messiást, aki a saját életét fogja felajánlani a bűneimért való fizetségként; majd feltámad a halálból, hogy megbocsájthasson nekem. Bár erről a zsidó írásokban, a Tanakh-ban olvastam, tudtam, hogy ez a messiási leírás Jézus életére illik. 1977. március 14-én megkértem Jesuát (Jézust), hogy bocsásson meg nekem – és őszinte ígéretet tettem, hogy követni fogom Őt.

Egy meg nem értett kisebbség tagja lettél így. Egy zsidó, aki hisz Jézusban, ki hallott már ilyenről... Milyen érzés egy ilyen kisebbségi csoporthoz tartozni?
Megéri ez az egész?

Olyan érzés, mintha „hazajönnék”. Ha Jézus a megígért zsidó Messiás, akkor a legzsidóbb dolog, amit tehetek, hogy hiszek benne. Megéri ez? Igen, megéri. Az életem többé nem értelmetlen. Isten mindannyiunkat céllal teremtett. Azt akarja, hogy az életünket ez a céltudatosság töltse be. Most az értelmetlenség helyett megvan a bizalom, hogy tudom: az életem számít. És tudom, hogy amikor meghalok, nem egy értelmetlen ürességbe lépek. Most már kimondhatom azt, amit Dávid király mondott oly sok évszázaddal ezelőtt. „Bizonyára jóságod és kegyelmed követnek engem életem minden napján.” És amikor meghalok, „az Úr házában lakozom örökre.” (Zsoltárok 23:6).

Hogyan reagálnak a zsidó társaid, amikor megtudják, hogy miben hiszel? Most már téged neveznek árulónak?

A zsidó emberek különbözőképpen reagálnak ránk, Jézusban hívő zsidókra. Néhány ember közömbös. Sokan mélyen megbántódnak és megsértődnek. Úgy gondolják, hogy az egyetlen megbocsáthatatlan bűnt követtük el azzal, hogy hiszünk Jézusban – mert tévesen azt hiszik, hogy hátat fordítottunk zsidó létünknek, és átálltunk a „másik oldalra”. Természetesen tévednek. Mindig is hűséges voltam zsidó társaimhoz, és mindig is az leszek. Pont a félelem attól, hogy mit gondolnak rólunk az emberek, tart távol nagyon sokunkat attól, hogy nyitott elmével fontolóra vegyük Jesua állításait. A legtöbben tartunk attól, hogy mit gondolnak majd rólunk zsidó társaink, ha megtudják, hogy miben hiszünk. Ennek hátterében ott van a sok gyűlölet és üldözés, amit az évszázadok során „Jézus nevében” átéltünk – az üldözés egyébként teljes ellentmondásban áll mindazzal, amit Jézus, a zsidó Messiás mondott és tanított. Mégis tudjuk, hogy már Jézus állításainak megvizsgálását is sok zsidó testvérünk kulturális árulásnak tekintené.

Mi a válaszod ezekre a reakciókra?

Mindannyiunknak választ kell adnunk egy fontos kérdésre. Mi jelent nekünk többet? Népünk véleménye, vagy népünk Istenének véleménye? És ha Jesua a megígért Messiás, akit a zsidó próféták leírtak; és ha Jesua maga a Messiás, akit a törvény parancsol nekünk követni – akkor ki a bűnös valójában? Az a zsidó ember, aki hisz Benne, vagy az, aki minden bizonyíték ellenére tagadja Őt? Azt kérdezném attól, aki tiltakozik: „Van-e bátorságunk nyitott szemmel nézni a dolgot?”. És tudatnám az illetővel, hogy ha felfedezi, hogy Jesua messiási állításai igazak, és ha úgy dönt, hogy félelem és szégyen nélkül követi Őt, akkor nem lesz egyedül. Több százezren vagyunk szerte a világon, akik tudjuk, hogy a legzsidóbb lépést tettük meg, amit valaha is megtehettünk azzal, hogy hiszünk Jesuában, a Messiásban.

Megkaptad már, hogy túl keresztény vagy a zsidóknak, és túl zsidó vagy a keresztényeknek? Hogyan tudod összeegyeztetni a zsidó és a keresztény identitásodat?

A „keresztény” csak egy görög nyelvből származó kifejezés, amely a Messiás követőjére utal. A „Krisztus” és a „Messiás” ugyanazt jelenti. Igen, vannak kulturális különbségek mindenféle Jézus-követő között, legyenek azok zsidók, pogányok; legyenek magyarok, izraeliek, portugálok vagy kínaiak! De ha megértjük, hogy ki Jézus a Szentírás szerint; ha hisszük, hogy meghalt a bűneinkért való fizetségként, és feltámadt a halálból; ha őszintén megbánjuk, vagy elfordulunk a bűneinktől, és kérjük, hogy bocsásson meg nekünk; ha az a vágyunk, hogy Istent teljes szívünkből, lelkünkből, elménkből és erőnkből szeressük; és hogy felebarátunkat úgy szeressük, mint önmagunkat; akkor olyan értelemben egyesültünk egymással, mint akiket a Biblia testvéreknek nevez a hitben. És ahogy már mondtam, ha Jesua a zsidó Messiás, akkor a legzsidóbb dolog, amit mi, zsidók tehetünk, hogy hiszünk benne.

Miért gondolod, hogy neked van igazad, és az összes többi zsidó téved?

Tudom, hogy nekem van igazam – jó néhány okból kifolyólag. Ezen okok közül néhány objektív, néhány szubjektív. Hadd kezdjem először az objektív okokkal. A saját zsidó Bibliánkból származó bizonyíték, hogy Jesuának kell lennie a Messiásnak, elsöprő erejű. A zsidó Biblia azt mondja, hogy a Messiás Betlehemben fog születni (Mikeás 5:2). A zsidó Biblia azt mondja, hogy szűztől fog születni (Ézsaiás 7:14). A zsidó Biblia azt mondja nekem, hogy egyrészt közülünk való lesz, egy zsidó társunk, másrészt pedig a „Hatalmas Isten” (El Gibor), az „Örökkévalóság Atyja”, a „Béke Fejedelme” (Ézsaiás 9:6). A zsidó Biblia azt mondja, hogy amikor először eljön, sokan közülünk megvetik Őt, és elfordítják tőle az arcukat. Azt fogjuk gondolni, hogy Őt a saját bűneiért sújtják. De valójában Őt „a mi vétkeinkért szúrták át” és „a mi vétkeinkért zúzták össze”. Saját népének vétkeiért hal meg. De nem marad halott (Ézsaiás 53). Mindezt és még sok mindent megjövendöltek a saját zsidó Bibliánkban még évszázadokkal azelőtt, hogy Jesua eljött és beteljesítette ezeket a próféciákat. Az én szubjektív bizonyítékom a következő. Tudom, hogy meg vannak bocsájtva a bűneim. Tudom, hogy az életemnek célja és értelme van. Tudom, hogy bensőséges és személyes kapcsolatom van Vele, atyáim Istenével, Ábrahám, Izsák és Jákob Istenével – egy olyan kapcsolat, amelyet most is birtoklok, és amelyet halálom után is élvezni fogok. Tudom, hogy nem vagyok egyedül, mert osztozom sok más ember szeretetében és társaságában, akik hozzám hasonlóan Jézusnak adták az életüket.