Tejjel-mézzel: Isten ismeretének édes volta 

Sávuot ünnepén főszerepben a tej 

Minthogy igazi ínyenc vagyok, amikor egy konkrét ünnepre gondolok, rögtön azon jár az eszem, hogy mit fogunk enni: latkesz Hanuka alkalmával, mézes alma Ros Hásánán, esetleg maceszgombóc leves a Pészach ünnepén. A Sávuotnak is megvan a saját ínycsiklandó választéka az ételeket illetően, főszerepben az édes tejes desszertekkel. Ironikus módon sokan vagyunk, akiknek a szervezete nem igazán tolerálja a tejtermékeket, s számomra is vegánként, a Sávuot nem sok választási lehetőséggel kecsegtet. Ahogy a Zsidó Távirati Iroda megjegyezte: „A Sávuot tejtermékekből álló étrendje az emésztésünk próbája.”1 De még mi is, akik nem vagyunk képesek élvezni a Sávuot tejes ínyencségeit, beszélhetünk arról, hogy mi is a jelentősége a szóban forgó ételeknek, s úgy gondolom, hogy ez ugyanannyira érdekes (vagy talán nem, de azért maradjatok velem!).  

Az étkezés közös, egyetemes szükségletünk, mely összehoz minket, és segít feleleveníteni mélyebb üzeneteket, kulturális kötelékeket, s még azok szimbolikáját is. Az étkezésnek valamiféle alapvető, egyesítő, és tapasztalati úton megismerhető aspektusa is van. A kulturálisan beágyazott ételek jelentést hordoznak. A tradicionális Sávuot ételeket sok mindennel összekapcsolták már, kezdve a kósertörvényekkel, vagy a számmisztikával, egészen a Sávuot idejére eső a borjak elválasztásáig.2 

„A tej és a méz ellentétben áll azzal a keserűséggel és sivársággal, mellyel az izraeliták egyiptomi szolgaságuk idején szembesültek.”

A tej annak a vizuális képnek a része, melyet Isten Mózesnek és az izraelitáknak adott négy alkalommal Mózes második könyvében, azon ígéret részeként, mely szerint az övék lesz a „tejjel és mézzel folyó föld” (2Mózes 3:8, 17; 13:5, 33:3). És e kifejezés hozzávetőleg még 20 helyen megjelenik a héber Írásokban. A tej és a méz képe szöges ellentétben állt azzal a keserűséggel és sivársággal, mellyel az izraeliták egyiptomi szolgaságuk idején szembesültek.3 A tej arra a termékenységre és bőségre mutatott, melyet törzsükön és földjükön belül készültek megtapasztalni, míg a méz arra az egységben való életre, melyet egymással és Istennel élhettek meg. 

 „Le is szállok, hogy kimentsem őket Egyiptom hatalmából és elvigyem őket arról a földről egy jó és tágas földre, tejjel és mézzel folyó földre”

(2Mózes 3:8)

Sávuot szellemi táplálékot is nyújt számunkra 

E föld Isten ajándéka volt abban a reményben, hogy az Ő népe válaszképpen felé fordítja szívét. Dávid király Isten törvényeinek tökéletességén elmélkedve azt mondja, hogy azok „kívánatosabbak az aranynál, sok színaranynál is, édesebbek a méznél, a csurgatott méznél is” (Zsoltárok 19:11). A Sávuot alkalmával elfogyasztott étel emlékeztet minket az ünnep jelentőségére: Isten a törvényeit életünk és szellemi táplálékunk érdekében adta nekünk. Sávuot ünnepén emlékezünk Isten Törvényére, s arra, hogy az jó, édes, és táplálja lelkünket.  

„A hagyományos ételek fogyasztása olyan fizikai tapasztalat, mely alatt tudatában vagyunk egy spirituális valóság létezésének.” 

Miközben Sávuot ünnepén beleharapunk a mi édes, tejes, különleges ételeinkbe, az jut eszünkbe, hogy milyen is kézzelfoghatóan ismerni Istent. A hagyományos ételek fogyasztása olyan fizikai tapasztalat, mely alatt tudatában vagyunk egy spirituális valóság létezésének. Ez az élmény emlékeztet minket arra, hogy Isten közel van hozzánk, s velünk van. Minden egyes generáció, mely életben tartja e hagyományt, arra gondol, hogy Istenünk nem egy idegen, messze földön lakozó, vagy távolságtartó Isten. Dávid azt is mondja, hogy meg tudjuk ízlelni és látni, hogy jó az Úr (Zsoltárok 34:9). 

Istent ismerni tapasztalati élmény. A Sávuot emlékeztet arra, hogy Isten személyes és kapcsolatban van velünk. Éppen úgy, ahogy minden érzékszervünk reagál arra, amikor beleharapunk egy finom sajttortába, Istenünk ismerete minden érzékünket örömmel kell, hogy betöltse.  

A Sávuot és a Pünkösd kapcsolata 

Sávuot a Tóra adásának ünnepe is, és ezzel együtt emlékeztet arra a pillanatra, amikor Isten szólt a népéhez a Sínai hegyen. Nem egy néma, elérhetetlen Isten, hanem olyan, aki kinyilatkoztatja magát, aki beszél, aki vezet, és aki szövetséget köt. A 2Mózes 20. fejezet elbeszélése szerint a nép hallotta és látta a villámlásokat, a mennydörgést és a kürtzengést – minden érzékük részt vett ebben a találkozásban. 

Az Újszövetség idején, Pünkösdkor – éppen Sávuot napján – Isten Lelke töltetett ki a tanítványokra (Apostolok cselekedetei 2), és az írás szerint „mindenki a maga nyelvén hallotta” az evangéliumot. Ismét egy élő, személyes Isten jelent meg, aki nemcsak szólt, hanem be is költözött az emberek szívébe. 

Jeremiás próféta által Isten megígérte: 
„Törvényemet a belsejükbe helyezem, szívükbe írom be. Én Istenükké leszek, ők pedig népemmé lesznek.” (Jeremiás 31:33) 
Ez az ígéret ma is él, és beteljesedhet bennünk, amikor megnyitjuk a szívünket Isten szava előtt. 

Sávuot nem csak egy történelmi eseményről emlékezik meg, hanem a kapcsolat megújítására is hív. Isten nemcsak egyszer szólt, hanem ma is szól. Nemcsak a múltban adott életet a Tóra által, hanem ma is életet ad Szelleme által, és személyesen hív, hogy „ízleld meg és lásd meg, hogy jó Ő”. 

Az Újszövetségben Pál apostol arra bátorít minket, hogy érezzünk vágyat a (lelki) tej után: „mint újszülött csecsemők a hamisítatlan lelki tejet kívánjátok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre; mivel megízleltétek, hogy jóságos az Úr” (1 Péter 2:2-3). Isten igéjére van szükségünk lelkünk növekedése, lelkünk táplálása, és lelki életünk fenntartása érdekében. Így tehát miközben beleharapunk kugeleinkbe, palacsintáinkba (blintz), és sajttortáinkba, emlékezzünk arra, hogy Isten az, aki életet ad nekünk. Igéje és Törvénye édes, megelégíti fáradt lelkünket.